STIFT (L)

2009.10.28. 22:41

Hali Blog.
Régenírtam.
Minden ok, kész a kocsíííííí =) Sokat megyek vele ide-oda fel-le :D épp ma cseréltünk benne olajat, multkor felpakoltam a téligumikat és vettem bele 2hangszórót. Próbálom egyre szebbé varázsolni csak ugye ennek is anyagi korlátai vannak =/

Velem minden tuti, motorozunk esztelenül, Pesten vagyok sokat Pupák barátommal. =)

Holnap megyünk megint korizni. Remélem nem töröm ki a nyakam :D:D

Találtam 1 verset. Olyanjóóóó (L)
 

 

 

Kezdtem ezt a verset én , tavaly május elején Idén lett csak készen, Idén sem egészen Címe az volt életem, S kihúztam mert félszegen Sántikált a címe, minden lába ríme újra kezdtem s ezalatt, félesztendő leszaladt De az égre nézve, Alig vettem észre Az égen egy felhő szállt, S az a felhő nem is szállt Lebegett vagy állt tán, Mint egy őr várt rám. Azt a felhőt néztem én, Míg e forgó év felén Csak lehullott onnan, mint katona holtan. Ismét kezdtem háború, Lett a címe száz sorú Volt az első versszak, Jajjgatott mint vártad Jajj mit is kerestem itt, katonák holttestein Bűn elől terelte, lépteimet erre Kutattam a táv határt, a messze hajló láthatárt Föllelem remélem , Nyitját minek éltem Életemmel kezdtem el, Háborúban vesztem el Én másról akartam, Szólani e dalban Másról én de nem lehet, Valaki nem engedett Tán a ma lepergő , Oszló testű felhő.

Hali. Mivel marhára unatkozom ezért írok ide 1 kicsit.

Múlthét:
Az egész 1 totálnagy szívás a suliban. Van 1 tanár(direknemíroknevet) aki szeret pofára osztályozni... =@
Péntekre lett ígérve a kocsi, persze hogy nem lett belőle semmi, én meg már majd meg hülyülök mert kurvára hiányzik és már mennék vele.

Péntek délután felcsapattam Gödöllőre, Suhival hangoltuk a Rallyt és az Sr-t. Az enyém marhajól sikerült, virult is a fejem. :) Majd megtömtük az SR kipuffot, végre nem ordít mint a sakál, szép kultúrált hangja lett. =)
Majd átmentünk Gézához Ladát szerelni olyan 7 körül. Fél 11ig bíbelődtünk a géppel, de rengeteget röhögtünk :D:D
 

Szombaton jött Kres értünk Suhit Viktort és Danit összeszedtük. Nem fejtem ki a napot tömény röhögés volt. Este kaptam 1 defektet amit Suhival Vasárnap a szakadó esőben megjavítottunk. Köszi mégegyszer. ;)

Pistitől kaptam Retro zenéket. Ezek vannak most a zenelejátszóban. A szöveg a fontos. ;)
Köszi mégegyszer.

Gézánál Ladát szereltünk:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És a kocsi még mindig nincs itthon....:@

Sok a suli...

2009.09.29. 21:52

Rengeteg feladatom van most a suliban. :S
Valahogy ma az egyik órai unatkozás közepette eszembejutott milyen volt 1 évvel ezelőtt.
Hát sokkal jobb volt minden... Szóval valami(k) most hibádzik...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Torkigvagyokasulival :S De a kocsi hamarosan hazatér^^

Újra tudok írni a blogra :D

2009.09.27. 20:52

Nézzetek madárnak...
Elfelejtettem a jelszavam az oldalhoz és nem tudtam belépni, majd láttam hogy van jelszóemlékezdetető. Ú mondom :D:D Namindegy, légyeg hogy újra firkálhatok.
Nos az elmúlt 10nap:
-Készen lett az AngelEye és a ledesindex, további ledesítés várható. =)
-Beszélgettem 1 jót Ancsival, szegény nagy szarban van, segítek neki kimászni belőle =)
-Voltunk Driften, tetszett.
-Motorozgattunk össze vissza, többnyire Dudival és Suhival
-Üzleteltem 1 kicsit olajokkal, Csabitól vettem 10liti Castrol Power1 Racingot, majd eladtam őket haveroknak.
-Voltunk Aquarénában Viktorral, Dudival és Dócival jóvolt, elhülyültük. Sztem havi egyet beiktathatunk. =)
-És egy hosszab lélegzetvételű firka a péntekestéről:
Ugyebár ekkor voltunk Aquaparkban, Dudi faterja hozott minket haza Viktort és Dócit kitettük, punyulok hátul a Swiftben, nézelődöm fáradtan. Épp a ClubRose nevű kerpesi diszkó előtt mentünk el amikor megpillantottam 1 Runnert. Mondom ez olyan ismerős, kiszúrtam hogy LeoVince 4Road van rajta. Gyorsan mondtam álljunk meg. Odarohanok a motorhoz és felismertem hogy ez haverom egy hónapja ellopott Runnere.
Aztapicsa:O Hívom Petit merre van, kb hirtelen azt se tudta mivan, ugrott kocsiba apujával és robogtak Kerepsre. Amikor kiszállt és meglátta a Runnert, majd odajött köszönni és megköszönni az egy élmény volt. Ilyen "köszönömöt" még soha senkitől nem kaptam, hihetetlen, tényleg jó érzés volt ilyet tenni az ember haverjával. =)
Majd jöttek a zsaruk, de mi Dudival és Dudi apujával leléptünk, aztmondták elmehetünk. Amint kiszáltam a kocsiból csörög a telefonom: Peti: Vissza kell jönnöd, 5perc és ottvagyok érted. Ejj mondom pöpec. Ez volt éjfélkor.
Visszamentünk, elmeséltem a zsarunak mitörtént, majd megvártuk Peti bátyját jött kisbuszsal és vitte haza a Runcit. Mi meg mentünk utánna. Erre a kisbusz leállt. Ejj pöpec.:S
De sikerült újra beindítani és folytathattuk utunkat.
Ennyi volt ez az este.
Tegnap Gézáékkal voltunk kint Pipázni és hülyülni csak hideg volt és mentünk be.
Ma felpolíroztam a kipuffom és Suhiét részben, meg kicseréltem annak a verében az olaját a motorban.
Ennyi hirtelen ez a pár nap. Majd jövök- nemtudommikor:D
 

Nos igen, ez a 2 aranyköpés volt a 7vége szállóigéje. :D:D
Az elsőt Dani barátom másodikat én nyögtem ki, van története nemkicsi:D:D
 

10napja nem írtam, szégyellem magam de mostanában olyan monotonok a napok, majdnem mind ugyanolyan, várom a 7végéket de mindig olyan hamar eltelnek :S

Kaptunk a suliban 1új termet minimálisan nagyobb mint az előző de legalább nem olyan meleg mint az előző. =)

Eserrel úgy állok hogy szereztem SMD led indexeket, Plexirudat, ledek megrendelve. Már csak össze kéne rakni és dolgozni egy keveset az optikai tuninggal. Nagyot fog szólni =)

Tegnap voltunk Danival, Vikivel,Lacival,Ádámmal meg még 2 csajjal gengelni a fővárosba.
Jóarcok mindannyian, de amennyi észt ott szétosztottunk, főleg én az nem volt egyszerű:D:D
Jókat hülyültünk. Aztán a napot azzal jártuk le hogy a http://happyradio-dj.eu  n ahol Laci volt a DJ egymásnak küldözgettünk számokat Viktorral különféle üzenetekkel. Jóvolt.
Jövőhéten is alkotás lesz. Ja mégvalami. Elvittem a kocsit a szervízbe,4 ből 2 henger jó ha ment, nem kicsi feltűnést keltettem vele, mindenki megnézett:D:D
Szegény szét van csúszva, pár hét és én taposom neki ^^
Na csuma, majd jövök.
 

Iskola. Tizenkettőbé =)

2009.09.03. 21:53

Elkezdődött a suli. 22 fő maradt, lebukott hozzánk 1 csaj, terhes, még nem is láttuk:D:D
Egy srác meg eltűnt, Európa szinten körözik. Azaz a valós létszám a 20 :D
Kaptunk 1 kicsi de annál melegebb termet. Örülönk neki...
Jött egy csomó kilencedikes, az első napokban azon röhögünk hogy nem találják a termeket:D:D
Am jó a suli, ugyanaz mint tavaly csak kár hogy Atus megbukott. =S
Ja és egyedül vagyok szakmai németes:D Jódolgomvan :D
Nincs se 8 se 9órám, tisztajó.

Kinéztem 1 kocsit, erre el is vitték :@:@
Szükségem lenne már 1 verdára nagyon, viszont eladó a szvift fillérekért. Vigyétek mert kell a hely az új verdának a garázsba:D Na meg az Sr nek. Télen darabokra pusztítom, felujítom, összerakom. =) Ráfér már szegényre. 25451km van benne. És bírja =) Aprilia (L)

Mostanában ritkán fogok írni, hiszen Suli meg a tanulás 1000el.
Ja és a szülinapomon fogok ballagni :D
 

OSG,Go-Kart.

2009.08.30. 10:55

Tegnap 9körül jött értem Kres 1 haverjával Petivel.
Csöröi Auchanban bevásároltunk, majd a Kerepesi úton látjuk hogy egy szép csajszi van a BKV busz végében, irány közelebb hozzá, észre is vett minket felírtuk a számunkat 1 lapra de ő nem tudta leolvasni :(. Majd irány a Westend, odaértünk láttuk hogy a biztonságiak 1 üveg vizet sem engednek bevinni.(ekkora köcsögséget) Hát jó visszamentünk a parkolóházba és elkezdtünk a Jazz hátuljában kajálni és büfögési versenyt is rendeztünk :D:D
Végül bejutottunk az OSG-re, nagy tömeg, és kb. végig röhögtünk. Szereztünk 1 csomó matricát és 1 friszbit is. Meguntunk menjünk Gokartozni a material centerben kötöttünk ki, de itt várni kellet 3/4 órát, jó go át az EuroCentrbe:D
Itt versenyeztünk 1 jót majd Kres hazahozott.
Jó kis nap volt. És köszi hogy vezethettem a verdát, végre nem "0"km-es a Bjogsim =).
És ez a nyár is gyorsan eltelt =(. Büdöspicsába.
Végülis jó volt felnifestés, a szereléses napok Daninál, Egü, BalatonTour, Aquaparkok, esténkénti moccozások Suhival és Dudival, OSG. stb stb... 
Holnapután suli. =(
 

AquaWorld

2009.08.29. 09:45

Mostanában kissé felhagytam a blogírással. Bocsi mindenkitől.
Feltettük Kressel és Danival a felnicsíkot, és políroztunk a kipuffon 1 kicsit.
Dudival és Suhival sokat motorozom.
Viktornak még mindig rosz a DT =/
Vettem 1 csomó ruhát sulikezdésre.
És megvettük a tankönyveket is. 8970Ft.-. Nem is olyan húzós.
22en maradtunk az osztályban, jól lecsökkentünk =/ KergeVarga mellet fogok ülni:D
Srrel megvan a 25.000. km. még megy.. =)
Tegnap voltunk AquaWorldben. Tetszik a hely csak sokat kellet várni a csúszdákra. De mi mentünk a hegyi patakra, ott nem kellet annyit várni csak harc volt a gumikért :D:D
Volt hogy egyszerre 8an mentünk le, persze hogy én voltam elöl, mindenki zúdul rám, de jófej volt az egyik csajszi egyből jött oda hogy meg-e vagyok =) (ha esetleg olvasod jelentkezz lécci!)
Ma úgy néz ki kinézünk OSG-re. Persze a Honda MalossiJazzel xD
 

DiscoShit@R.I.O.

2009.08.22. 15:35

Régi tervem valósult meg amikor eljutottam a DiscoShitre a Rioba. Életem eddigi legnagyobb bulija volt, és egy ideig tuti hogy az lesz. Nem semmi hogy 7DJ több mint 7000 embernek este 9 től hajlani 5ig nyomja. Igazi heringparti volt a javából de amit ott átéltél az szavakkal el nem mondtható. Amikor 7000ember skandálja a Bump To This- ÓÓÓÓÓÓ dallamát, és a Grindhhousera 14000kéz a levegőben. Őrületes parti. Majd Vikknél alvás 11ig és irány haza.
Ja és keresem azt a szőke lányt aki leszólított =).

Majd tegnap átmentünk Dudival Viktorhoz, később jött Ádám is. PS, pipa, léghoki, filctollal firkálás, pizza, és annyi röhögés hogy fáj a torkom :D:D
Jóvolt. Képeket majd rakok. Most fél 4múlt. Kb 10perce keltem xD
 

Ancsivalpipa.

2009.08.20. 01:31

Felkeltem kb. fél12kor. Előtte lévő nap Ancsi piszkált hogy menjek már le hozzá. Már rég láttam, végülis miért ne? 3kor találkoztunk, dumáltunk még 1 kicsit Atussal majd felmentünk a hegyre.
Ancsinak könnyű volt, 48kiló. Na de én? Brrr :S

Szegény motor deknihűtéséből is dőlt a füst :D:D

 

 

 

 

 

 

Nagy nehezen felküzdüttük magunkat, végigbeszélgettük és végigpipáztuk az egész délutánt. Meg akart enni minket 1 darázs, de Ancsi kemény volt és sikoltozva leölte:D:D
És még 1 siklóernyős is melletünk szállt fel. =)
Hazafelé persze hogy az Aszód FEsztiválnál kikaptam 1 balesetet... Kerülőút, irány tovább!
Pár kép:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

TIZENKETTŐBÉ:D:D

2009.08.18. 22:57

Ma sikeres pótvizsgát tettem.
70%os lett. Kb. majd kiugrom a bőrömből =)
Egész nap Kressel és Danival verettük a Malossi Jazzbe.

Majd este Dudival nyomtuk magunkba a túrórudikat és csináltunk pár képet.
A tervek:
20-RIO
21-Q
23-Viktornál.
Wehehehhehe =)

És bocsi hogy megkésve de nagyon sok BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT kívánok ÁGICÁMNAK!

Tegnap nem volt nekem. :@ Bocsi.
 

Összefoglaló.

2009.08.17. 02:46

Régen írtam. Nem igazán akarok most mindent kifejteni mert megtelne a tárhelyem.De igyekszem minden gondolatom összeszedni.
-Voltam Dudival és Vikkel Kresnél, járattuk a DT-t meg beugrottunk Kreshez a BalatonTouros plakátért. Majd rájöttünk hogy nem ettünk még semmit. Irány 1 pizzériéba. Kresnek nemjó a motor, gyerünk kocsival =). Majd a jó öreg Buszesz Zrt telephelyét látogattuk meg. (L)
Vettünk üccsit potom pénzért.^^ Aztán este volt 1 pipa a parkban.
Másnap is gyerünk járatni a DT-t,Dudi is velem tartott hát nem sokat sikerült, a gyűrű kijött a horonyból :S.  Elvontattam Viktort hazáig, még mindig vörös a vállam. Csóró Sr cibálta magát, engem, Viktort és a DT-t. Ez több mint 350kg. xD. Kibírta =D. Ekkor még Dudival elmotoroztunk Isaszegre a dombra, ott volt 1 kis piknik és csináltunk pár képet. Majd Suhival találkoztunk, ittunk a kínaiban 1 kólát és mehettek 1 karikát a MITO-val. Tetszett, de nem városba való motor az tuti. Meg állandóan beöltözni hozzá,és max. fél liti üdítőt vihetsz magaddal. Köszinem:D.

Tegnap voltam 1 nagyonjó szülinapi buliba. Hopa 16 szülinapját tartottuk, lehettünk vagy 25en az biztos. Nagyon jól éreztem magam, főleg a félmeztelen táncolás tetszett. :D
De az biztos hogy többet nem megyek bulizni tangapapucsban, pólóban és rövidgatyában.
Kicsit megfáztam egész nap tüsszögök.
Ma voltam szüleimmal meg anyum barátnőjével a turai búcsúban, összefutottam volt osztálytárssal, dumálgattunk kicsit. Megleptem magam 1 új nyaklánccal(semmi extra csak a jó öreg kókuszfa), a régi már kinyúlt, kifakult és nem nézett ki jól. Majd motoroztam egy jót.
 

Holnap pótvizsga. Kemény lesz.Remélem sikerül. Szurkoljatok =)
Ha átmegyek, ismét partisorozat idul =) =D x)

HOPÁNAK BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT MÉGEGYSZER! =)

 


Többiek kidőltek :D:D  

Ja, betettem 1 új számot a blog alá. Hamvai PG feat. Dukai Regina- Dream of my love.

Tegnapelőtt Dudival felmociztunk Pestre, vettem 1 új iskolatáskát, kaptam mellé 1 tolltartót, és még 1 matricát is :D

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán tegnap kinéztünk a Hungaroringre a Talma napra.
Dani lejött Gödöllőre,majd mentünk Dudihoz és úgy ki a pályára. Az odafele úton Dani benézett 1 féktávot, csatt telibe az SR-be. -1index xD
Majd bementünk a ringre, rohangált Talma mi csak hullámoztunk és tapsoltunk xD
Nem volt valami nagy cucc, az egész 1 reklámfilm forgatás volt, és úgy gondolták jöjjön ki a nép a forgatásra legalább látnak MotoGP motort. Végülis megérte, beugró nem volt, és durva mit megy az a motor :D Itt összefutottam Sziszivel akit hirtelen nem ismertem meg xD Nagy volt:D:D. Ja és láttam a Robogos.hu-team pár motorját és még szórólapot is kaptunk^^, lényeg hogy az első tagok közt voltam, nembaj:D:D.

 

 

 

 

 

 

 

 


Aztán irány Aquaréna, minden csúszdák kipróbáltunk, a szőnyeges csúszda a legjobb, olyan gyorsan sikerült menni hogy Dani a medence szélén hallotta hogy süvít a szél:D:D
Ma punyulás, és nyelvtan tanulás lesz. Ja és szereztem indexet, holnap megkapom. 
Köszi Zoli! Jöhetne már a csomagom a Szlovákoktól...

Ja és ezt ma linkelte GeriSr. Nagy forma a 2mackó:D:D:
 

Tökjóarcok:D

Kész a szobám =)=)

2009.08.08. 18:50

Volt vele meló bőven, nem a legjobb de nekem megfelel.
Az a kibaszott csiszolás:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Porszívó belehalt(szószerint :D):


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Tudok róla hogy babakék :D
 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Végül ilyen lett (szerintem nem babás):


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nekem tetszik.

2009.08.05. 23:03

Ma találtam a neten:

 

Plészbú?Prodidzsáj?Fátbójszlim? Szaszaszaszabószilvi. Ilyen a szarzene:D:D A jó zene a:

 

Árminfánbo?bü? Ki se tudom mondani... Nem megyek én a Szigetre mert senkiháziak kezébe van a pop szakma... Pedig milyen jó lenne...:D:D

Szobafelújítás.

2009.08.04. 00:44

Egész héten meló otthon. Szét van bombázva a szobám mert kifestjük.
Lehet hogy UV aktív szín is lesz benne:D:D

Feltettem 2 BAlatonTouros vidit.
Ér röhögni:D:D

 

7végén Valancei tó? :D

Vidámpark

2009.08.02. 19:33

Tegnap voltam Dudival,MalaDanival,Viktorral a vidámparkban, éjszaka.:D
Elég durva nagy sor volt, de bejutottunk. Irány a TopSpin, majd a T-Rex, utána a BreakDance. És itt volt az hogy feküdjünk le 1 sörpadra hányni :D:D
De szerencsére csak a szele jött és mentünk vandálkodni a Dodzsemre. Aztán már nem tudom tovább.:D Az a lényeg hogy 2 re visszaértem. Nagy fíling volt a szinte üres pesti utcákon motorozni.
Képen: TopSpin- este marhajóvolt:D

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Aztán 10kor keltettek hogy menjek haza mert festjük a szobám. Fel az SRre.
Fél11től-6ig a kibaszott tapétát téptem, majd spaklival kapargattam a falat...:@
Holnap glettelés és színválasztás. Középkéket szeretnék 3 piros UV aktív csíkkal mellmagasságban. Remélem kapok valahol olyan festéket mert szerintem ütne.=)


 

BalatonTour 2009

2009.07.31. 21:00

Hello Blog!
Kicsit rég írtam.
Nos előszöris épségben visszatértem Balatonról.
A motorok bírták a kiképzést, bár valakinek a lámpabúra robbant fel, volt akinek a doboztartó szakadt le félig nekem meg hülyült az SR. Ha nem töveztem akkor baja volt. Szegény megszokta:D :D
4 fergeteges napot töltöttünk a Balaton partján, csupa móka és kacagás na meg hülyülés és egymás osztása dögivel. Első nap meghülyítettük a strandos csajt :D

 

 

 

Emlékezetes marad a 2ig tartó koncerten fél4ig való tombolás,a sövénymászás,a rekesz ingyen Heineken,150es Joggal csapatás, Audis szivatás, az a "2csaj" és még reggelig írhatnám:D
Hazafelé a déli parton jöttünk, Lellén 1 gyors kaja majd irány Pest 1 megállóval.
Még a zsaruk is rajtunk röhögtek hogy kínunkban már törökülésben meg fekve robogózunk.

Minden korábbi híreszteléssel ellenére Jó az Sr és megjártam vele a Balcsit. Szeretem hogy ilyen pletyka terjeng..

Pipusz összetört :S
Helyette van Pipó:D


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ja és úgynézki visszamegyünk még a nyáron pár napra a Balcsira. Már várom veheheh:D

Balaton2009

2009.07.24. 06:48

Elléptem a Balcsira haverokkal.
Ne keressetek nem leszek internet közelbe csak ha fogunk 1 WiFi jelet:D
Teló él, aki tudja a számom ott megtalál. Pás all!
 

csakegypárkép...

2009.07.21. 20:29

Megkaptam KRES-től a Weekendes képeket. =) Íme néhány:

Kres Parkol.

 























Ebédel a csapat.

























Csakduma.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Ejjdeszííípppp .

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt már iszunk =).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Értelmes kép rólam :O (csíkospulcsiban)

 Nincs még 1 állat aki hajnali 2kor melegszendvicset süt 1 Aeroxon xD xD
Na ennyi. Jövőre veletek ugyanitt^^
 

Ez még kell ide.

2009.07.20. 22:52

ez hatalmas : :D
 

MALAGUTI!!!

2009.07.20. 16:13

Eladó 1 Malaguti F12 is, mindene megvan csak a képen nincs teljesen összerakva.
Léghűtéses 70es Polini hengerrel, új scapágyakkal, friss fényezéssel szép állapotban,hozzáértő gazdától.

http://kepfeltoltes.hu/090719/CIMG2316_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/090719/CIMG2314_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Ár: Megeggyezés szerint érdeklődj nálam. =)
 

Más: Egyre több a visszatérő látogatóm, köszönöm.
 

Sr tuning!

2009.07.20. 00:29

ELADÓ SR TUNING!

Eladó az SR-m minden tuningja.

morini blokkos motorokhoz valók a blokkalkatrészek, a többi teljesen semleges, passzol bármelyik SR hez.

LeoVince ZX kipufogó, polírozott, szép hang.
Malossi Multivar görgők, új csúszkákkal, Motoforce görgőkkel
Athena szíj
Malossi Redfilter-többdarab
Sr Factory elsősárvédő
Kör SR elsősárvédő
Piros műszerfalvilágítás
Fekete hátsó lámpabúra
Átlátszó hátsó lámpabúra
Telóemelő
Esetleg a Braking "For Race Only" féktárcsa is eladó.
Beszámítok gyári morinis kiput.

Kép a Zxről és a sárvédőkról lejebb.
Érdeklődni MSNen: patko.tamas kukac hotmail.com

Olcsóságvan.
 

Vihar.

2009.07.19. 00:47

Felmentem Pestre tegnap délután, majd Vikk motorjával valami lett hazakisértem és láttuk hogy vihar lesz. Hajjaj tünés haza. Végig nyeleztem, Kerepsesen ért utol. Nagy sor ment elöttem 2vel 1 zölt Corolla combi, mögötte 1 Ignis. Egyszercsak látom hogy dől a villanyoszlop, satu puff ráesett a Corollára. Rohanunk oda, de előttem az Ignisben 2 rendőr ült. Ők mondták hogy menjek tovább nyugodtan, ők maradnak. Azt láttam hogy a hátsó ülésen 2 kisbaba ült, de sírt mind a 2 szóval éltek. Majd a gödöllői körforgalomig fagallyakat és mindendéle hirdetőtáblát, közlekedési táblát kerülgettem. Majd a körforgalom előtt Tűzoltók irányították a forgalmat (itt is rádőlt 1 fa 1 autóra) esett az eső, de jófej volt a tűzoltó mondta hogy menjek tovább. Beértem Gödöllőre, fák, oszlopok, kerítések, buszmegállók kidőlve. A főtéren minden lámpa sötét, közvilágítás nem megy, mentők, tűzoltók szirénájának hangját hallotam, és közben a fél utat (nem kicsi) lezárta 1 marhanagy fa. Majd jöttem a Kossuth utcán ott az épitkezés kerítését sodorta el a szél, nem semmi látvány volt. Majd bejöttem a ház mögé hogy beviszem a motort, akkkor láttam hogy a kis füves terület telis tele gallyakal, falevelekkel, valakinek az egész ruhaszárítóját levitte a szél, sőtt 1 40éves kb 20-25 méter magas 1 1.5m átmérőjű fűzfát is kidöntött a szél. Nagyondurva látvány volt, nem csoda, piros riasztás volt érvényben. Tomika persze hogy papucsban, és rövidgatyában volt....
De nézzük a jó oldalát: A teraszról már rálátni a városközpontra ^^
 Egy kis régebbi zene is mára. De sokat hallgatam hűűű. jó azokra az időkre visszaemlékezni =)
 

 

 

Agyonmatán Vol.2.

2009.07.18. 10:41

Pistike jött elém Aszódra a vonathoz, majd dumálgattunk, Jött Gyuszi meg Szecsab is. Szecsab csak beköszönt de Gyuszi velünk maradt. Áront összeszedtük Gyarmaton, majd irány a Matyókertbe. Iszogattunk, pipultunk majd mentünk a Sörfesztre. Tangapapucsban majd végig ugráltam 2,5 órát. Kicsit kikezdte a lábam :D:D Aztán söröcske és mentünk aludni.
Másnap(nemoolyyyannxD) pár fűkaszás keltett (L) Köszi :@
Aztán irány a Nyírjesbe fürdeni! Majd onnnan rendőrutó hozott haza xD Ilyenben is ültünk óje:D
Majd go Aszód....
Ma megyünk Torzihoz dumapartira. Jólesz =)
 
Ja és mégvalami. Áron csinálta nekem ezt a képet. Töktetszik.
Van fent pár kép MyVipen is. És még várható pár.

És mégvalami: Egy kevésbé ismert Republic szám, koncerten hallotam és nagyon megtetszett.

 

Neked könnyű lehet...